Karácsony

Nem kicsit késve, hanem már az idei év végére gondolva! :)

Készület és hangulat


A karácsonyi hangulatot már novemberben elkezdik megteremteni a kedves bevásárlóközpontok a műfenyőkkel és villogó jégcsapokkal, a karácsonyi/húsvéti/tavaszi/stb. vásárok, ahol fabódékban mindig lehet villogó szemű játékkutyát, kenyérlángost és kesztyűt kapni. Szóval minden adott.

De biztos bennem van a hiba, mert nekem ezek láttán sokminden eszembe jut, csak a Karácsony nem annyira...

Na de idén valahogy másképp volt. Lehet, hogy az előrelátó Feleség gondoskodása miatt is, aki az általa készített adventi naptár mellett szorgosan irányította az ajándékhalmok elkészültét. Minden esetre az advent beköszöntével valami megváltozott: éreztem a Karácsony jövetelét.

Munka közben Diótörőt hallgatva, monitor mellett kis mikulást nézegetve megindult a Készület, a Várakozás. Persze mindenkiben másképp van ez. Valakiben vásárlási rohamot indít meg, bennem inkább egyre növekvő stresszt, mert a kreatívság nem a fő műfajom... Így tehát idén nem egyik napról a másikra "lett Karácsony", hanem tényleg megelőzte a négy hetes készület.

A készülethez persze a takarítás is beletartozik. Így sikerült idén 24-e előtt (!) rendet rakni, kitakarítani, ablakot mosni (!!). Tehát 24-re készen álltunk a Karácsonyra. Kicsit fárasztó volt az a hajtós pár nap, de az utána következő nyugalom mindenért kárpótolt.

A nagy hajtásba még az is belefért, hogy a Kaláka betlehemi koncertjére elmenjünk. Lehet, hogy mi jobban élveztük, mint az ifjúság, de minden 26 évben egyszer megteheti az ember... :)

December 24.

Hogyan csináljuk, hogy mi se nyitott szemű zombiként álljunk a fa alatt, és mégis meglegyen a titokzatosság? Vajon mennyit fog érteni egy bő másfél éves legény az egész ünnepből? Ilyen kérdésekkel vágtunk neki a nagy napnak.
Reggel bezártuk a nappali ajtajait, hogy legyen lehetőségük az angyaloknak és a Jézuskának dolgozni. Utána ment a szokásos rendben a nap, de érdekes módon egyre nagyobb volt az izgalom! Gyakran láttuk kukucskálni a kislegényt, egyre kíváncsibb lett.
Nem tudjuk miért, de éppen aznap tanulta meg a saját nevét is kimondani. :) Szókincsének gyarapodása persze nem állt meg egyetlen szónál, az egyik kedvenc az angyalka lett. (Ez azóta is tart! :)

Visszatérve a nagy napra. A nap a szokásos rendben ment játszással, ebéddel, ebéd utáni alvással. És a t. szülők csak erre a pillanatra vártak. Amikor az elalvás első jelei mutatkoztak, a két elkövető az előző este (éjszaka) felállított díszítendőhöz sietett, hogy a rávaló mindenfélét ráaggassa. Hihetetlen, de igaz: a feladat elkészülte után (ami szerintem igen jól sikerült), még nekünk is jutott idő alvásra! Tudom, egy évben csak egyszer van Karácsony! De azért jó rá emlékezni! :D

Ébredés után egy kis séta a sötétedésben. Utána sietni kell haza, mert hátha az angyalkák és a Jézuska itt jártak ("Angyalka!"). Gyors öltözés, majd ki kell menni a konyhába rendet tenni (de miért is?).

És akkor elindul valami. Kicsit talán olyan mint a szülés (az érzés! Lásd korábbi szösszenetben). Sietek és izgulok. Nehogy kimaradjon valami! Az egyik ne égjen le, mielőtt meggyullad a másik. Az egész fa se égjen le. Hol a csengő?

Szól a csengő. Nincs túl erős hangja, de a lakás minden pontjára elér. És már jönnek is. Apu is odakeveredik. Az ajtó feltárul, néhány lépést még teszünk, aztán csak állunk a tátott szájjal álló, nagy szemekkel figyelő gyermekünk mellett. Nézzük őt, nézzük egymást, nézzük a fát. Talán kicsit másfél éves szemmel is látjuk a csillogást.

Aztán megtörik a csend, ünneplünk. Azt érzem, hogy nem tudunk betelni az érzésekkel. Jönnek, de nem férnek belénk. Talán el tudjuk raktározni a nehezebb napokra.

A lámpák fényénél, vadonatúj karácsonyi CD (hála a gondoskodó Feleségnek) hangjaira kezdődik a csomagok átkutatása.

Idén úgy éreztem, hogy megértettem a Karácsonyt. Eltöltött és betöltött. Erről szól, a gondoskodó szeretetről. Egy kicsit közhelyes, de aki már átélte, az szerintem pontosan tudja, amit próbálok körülírni (a körülírhatatlant). Kívánom mindenkinek, hogy élje ezt át!


December 25, 26...

A következő napok a közös ünneplésről szólnak. Mert a szeretet ünnepét minél többen, a szeretteinkkel érdemes átélni. Úgyhogy jönnek is sorba a szülők, nagyszülők, unokatesós nagy családi összejövetelek. Megyünk mi és jönnek hozzánk.
Biztos van, aki nem vágyik erre, de ezeknek is megvan a maga szépsége. Az első pár napot én is vártam, de amikor még 29-én is Karácsonyozunk, az már egy kicsit nem ugyanaz. Persze fontos és jó találkozni a rokonokkal, de számunkra jobb lenne hamarabb, akár néhány sűrűbb napban mindenkivel karácsonyozni. Azért utána még lehet újra találkozni!

Az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, amikor az egyházi esküvő (kb. 5-600 vendég, 260 fős lagzi) után néhány héttel a polgári esküvő végén odajött a néni: "Engedjék meg, hogy elsőként köszönthessem az új párt!"
Megengedtük.

egy kispapa élete - a betegség

Egyszer biztosan bekövetkezik. Nem? De! Ha máskor nem, valószínűleg az oltások során bekövetkezik. Egy újabb eddig is ismert, de mégis ismeretlen helyzet. Amikor én vagyok beteg, el tudom mondani, hogy mi a bajom, mi fáj, meg egyáltalán, mindent el tudok mondani. Amikor valaki más, mondjuk egy közeli rokon (pl. testvér) beteg, sokmindent meg tudok tenni érte, de a végén megint csak ott van a tény: nem én vagyok az anyja/apja, az ő feladatuk a többi.

Nem várja senki, de mégis elérkezik. Mit tehet a szülő? Gyűjti az információt a könyvekből, internetről, orvosoktól, szülőktől, rokonoktól. A legtöbb esetben egymásnak pontosan ellentmondó ötleteik vannak. Ha már valamit próbált a harcosként küzdő szülő, akkor biztosan megkapja, hogy az nem jó, ne is csodálkozz, hogy nem vált be, csináld ezt meg ezt! Na ez biztosan segíteni fog! Naná, hogy nem! De nem baj. Mindenkinek kialakulnak a saját megoldásai, a további jótanácsokat pedig megtanulja szelektálva kezelni. Érdekes tapasztalatunk, hogy az előző alól nincs kivétel. Se szülő, se orvos. Miért jutottunk erre az álláspontra? Nálunk ez így alakult... :)

Az egyik gyakori "betegség" a nátha, esetleg kis köhögéssel fűszerezve. Nem nagy dolog, igaz? Az ember kifújja az orrát, iszik egy (két) pálinkát és máris jól van. Csakhogy egy egy éve körüli Nagylánnyal/ Nagyfiúval nem ilyen egyszerű. Orrfújás helyett orrszívás. Valaki ellenáll, hisztizik (ami jó, mert gyorsan utántermeli a kiszívott matériát), valaki pedig hamar rájön, hogy ez neki jó. Szerencsénkre mi az utóbbi kategóriába tartozunk.

Nagyon erős, pozitív visszajelzés, amikor a bő egyéves gyermek magától odamegy a porszívóhoz, összerakja az orrszívó-porszívót és jelzi, hogy kapcsoljam be. Utána fogát összeszorítva szívogatja az orrát.

Level 2: láz
Van alacsony és magas, hamar lemegy és nem akar lemenni. Szerencsére mi mindegyiket próbáltuk. (Most, amikor ezeket a szavakat írom, itt fekszik mellettem 39 °C-os lázzal a Nagyfiú.)
Amit először megtanul az ifjú apuka, hogy a popsiban mért értékből még 5 tizedet le kell vonni. Ez sokat segít! Mentálisan is! :) Aztán vannak a különböző lázleviteli praktikák. Szerencsére a tablettán kívül is van sok jó módszer is: szirup, kúpok, hűtőfürdő, vizes lepedő. Sajnos vagy szerencsére mi mindegyiket kipróbáltuk és alkalmazzuk is.

Level 3: hányás
A legjobb párosítás, ha a T. szülőpáros egyik tagja hajlamosabb a hányásra, a másiknál meg ez veri ki a biztosítékot. Ismerek ilyet... :)

Nálunk is eljött ez a szintugrás, a lehető legjobbkor (nyaralás végefelé, éjjel, többmenetes akció). A részletekről többet nem árulok el. Legyen elég annyi, hogy egy korábban szobába behozott kis vödör csodákra képes. És mivel lehet megkoronázni egy ilyen éjszakát? Egy "bokáig"-típusú hasmenéssel reggel! Ha lúd, legyen kövér!

Kedves (leendő) Anyukák és Apukák!
Most a Fiúkról írok, de jó, ha a Lányok is olvassák, hogy megértsék a másik oldalt.
Mi nekünk fiúknak a legnehezebb? A tehetetlenség. Szeretünk minden problémára tettekkel válaszolni. Viszont a betegségre az egyik legfontosabb gyógyszer az idő. Mindig eljön az a pont, amikor nem lehet mit tenni. Már beadtuk a gyógyszert, megvolt a fürdő, és most várni kell. Ez a legnehezebb. Látom, hogy rosszul vagy, de nem tudok segíteni. Itt állok erőm, egészségem teljében, de nem tudok Neked adni belőle.

Viszont eljön az a bizonyos pont, amikor elindul a javulás. Egyre több a mosoly, visszatér az életkedv, a huncutság a szemekbe. És már látjuk, hogy lassan itt a hőn áhított egészség! Mindenkinek ezt kívánom!

Jó egészséget!


Kiegészítés: a fenti szösszenet már jóideje (több hónapja) íródik. Egy-egy betegség vége mindig lendített egyet a nehezen mozduló keréken.

Még egy gondolat, bár volt már szó róla: nem kell mindent elhinni és magára venni a szülőnek! Ez vonatkozik akár orvos kijelentésére ("ez vagy vese vagy fül" - vagy inkább légút? Igen!), akár a szülő állítására is ("nagyon beteges ez a gyerek" - vagy inkább csak a fejlődéstől legyengült és az érzékenyebb ponton támadtak a bacik? Igen!). Kitartást, kedves Szülők!