A fájdalom margójára

Azt hiszem, mindenkinek az életében vannak olyan személyek, akik fontosak számára, de mégsem ismerősök. Egy távoli valaki, akit nagyon tisztelünk.

Egy ilyen ember távozott el most. Soha nem találkoztam vele, mégis fájdalommal tölt el a hiánya. Az általa talán legjobban szeretett világban tűnt el. Abban a világban, amely számomra egy nagyon vágyott világ, amelyet csak megközelíteni tudok, belépni nem. Nekem is fel kell állítanom egy fontossági sorrendet. És ha ez előtt bármi is szerepel, akkor nem mehetek.

Utólag az ember mindig okosabb. Többször terveztem, hogy elmegyek előadására, de aztán mégse. Tudtam, hogy esetleg egy szűkebb körű előadást is össze tudnánk hozni, de nem éltünk a lehetőséggel. Most már nincs több lehetőségünk.

Először néhány naponta, naponta, most pedig óránként nézem a híreket. Először bizonytalanság. Utána egyre biztosabb a hihetetlen. Azaz mégiscsak hihető, mert abban a világban minden sokkal "egyszerűbb". Ott nincs mellébeszélés, hazudozás. Ott csak a vendég van, és a könyörtelen házigazda, a természet.

Talán. Hátha. Szavak, amelyek a Reményt fejezik ki. Én még bizakodok. Hátha megtalálják, hátha egy komolyabb alvás segítene, hátha... De az idő fogy, a hideg csak hideg marad, és a monszun (= hó) jön.

De hátha...!

egy kispapa élete - az utolsó hónap

Amikor az utolsó hónap feltűnik a horizonton, az ember úgy érzi, mintha páros lábbal taposna rá a gázpedálra. Az ember eddig hajlamos volt a "Hej, ráérünk arra még!"-filozófiára. Most azonban hamar kiderül, hogy az az egy hónap nem is biztos, hogy egy hónap! Tehát akár a kiírt időpont előtt már két héttel is jöhet a kis Kópé! Akkor viszont kell még venni/meg kell még varrni/föl kell még tenni, stb. Szóval rádöbbenünk, hogy bár eddig is készültünk, de most úgy igazán bele kell lendülnünk! :)

A baba jövetelére való felkészülés nem puszta szónoki szófordulat, hanem abszolút valósággá válik. Tehát kell először is a táska, amibe minden belekerül, amire a szülésnél és a kórházban szükség lehet. Ez egy nagyobbfajta sporttáskába bele is fér. (A többi "Majd behozod később!" címszóval egy másik kupacot alkot.)

A kiságyat és egyéb újabb bútorokat összerakjuk. Ha az embernek több kiságya van (lásd korábbi bejegyzések), akkor ez többször lejátszódik némi szétszereléssel és csomagolással kiegészítve. Utána jön a sok mosás. Minden babaruhát és -kelléket ki illetve le kell mosni. A ruhákat esetleg többször is... :) Így szép lassan minden a helyére kerül. Az anyagpelenkák is bekerülnek a szekrénybe, természetesen kivasalt és gőzölt állapotban. Az eldobható pelenkák is elfoglalják végleges helyüket - a pelenkázó mögött.

Nem kevésbé fontos témákban is döntés születik: megvannak a Nevek! Murphy törvénye természetesen itt is érvényesül: ha fiúnk lesz, akkor lány név az első, amiben meg tudunk állapodni. Elég hamar sikerült megegyezni a lánynevünkben. De fiúnk lesz. (Az orvos nyomatékosításként még külön fotót is csinált... :)) Így hát a korábban kiválogatott fiú neveinkben kell megtalálni a közös nevezőt. Mivel a legtöbb név a sok rokon, barát, ismerős révén erősen asszociatív, nehéz megtalálni a leginkább Rá illőt. Van ilyen? Az ember válik olyanná, mint a neve, vagy fordítva? Nem tudom. Én bizakodó vagyok - az utóbbiban.

Ha már a táska is össze van csomagolva, a név is megvan, a lakás is készen áll (ez utóbbit a védőnői controlling is tanúsítja), akkor már csak várni kell. Talán ez a legnehezebb. Ha belegondolok, hogy ezek az utolsó hetek, napok, amiket kettesben tudunk tölteni, amire jó sokáig nem nagyon lesz lehetőség, akkor kapkodva próbálnék meg minél több mindent belezsúfolni. Viszont ezt a Kismama állapota már nem engedi meg. Egyelőre nem megyünk el raftingolni, a bungee jumping szenvedélyünknek hódolni. De egy kiadósabb kirándulás is várat magára. De ezekben a napokban is rengeteg a szépség, ezek a napok is olyan telítve repülnek, hogy a háromnapos hétvége után jól jönne egy kis pihenés.

Előfordul, hogy a kispapa nagyon segítene, csinálná, de nincs mit. Ilyenkor el lehet kezdeni a majdani ügyintézés felderítését. Már a felderítés is felér egy emeltszintű szövegértéssel, melyhez Poirot szürkeállománya is szükséges. Azonban itt is kell tudni a mértéket. Jónéhány interneten eltöltött óra és néhány tonna kinyomtatott oldal után tudni kell letenni és "csak" várni.

 

Mert most már csak Őrá várunk. Mi azt hisszük, hogy mennyire előkészültünk, minden megvan. Majd, amikor a kis trónörökös megérkezik, akkor derül ki, hogy mennyi (egyelőre) felesleges cuccunk van, bezzeg ezt meg azt nem vettünk, pedig kellett volna. De így szép az élet! :)

egy kispapa élete - a beszerzések rohama

Ígértem, hogy a pelenkázó megvétele is szerepelni fog valamelyik szösszenetben.

Hát az valahogy úgy történt, hogy a drága feleségem bújta-bújta az internetet, és megtalálta AZT a bizonyosat. Pont olyan mint ami nekünk kell. Nohát akkor munka után édes a pihenés címszóval elindultunk a címre. Minden rendben is volt, sikerült a vétel, mindenki meg volt elégedve.

Élesebb szemű olvasóim már talán már fel is kapták a fejüket a veszélyre. Miszerint a feleség az interneten kinézett valamit, amit mindenképpen meg kell venni. A legtöbb nős férfi tudja, hogy az internetes vásárlás a feleségekben hihetetlen energiákat szabadít fel, és képesek több órán keresztül is az internetet bújni, hogy munkában megfáradt és hazatérő férjet ilyen és ehhez hasonló mondatokkal fogadja: "Képzeld mit találtam! Hát nem szép/aranyos? Pont ilyet kerestünk! És csak X Ft-ba kerül! Mit gondolsz?" Ideális férj ilyenkor egy valamit biztosan nem mond: azt, amit gondol. Ehelyett óvatosan helyesel. És csak a pozitív megerősítés után tesz fel néhány keresztkérdést, mely szerint "Tényleg szükség van rá? Pontosan mire is való?" Ha ez a dialógus 3 percnél tovább tart, akkor már nem is álmodhat róla, hogy a kedves feleség lemond a kifigyelt prédáról.

Na de visszatérve a pelenkázóhoz. Kiderült, hogy a bútor tulajdonosa egy rendes, fából készült kiságyat is elad, amit alig használt egyetlen csemetéje, és az ára is nagyon baráti. Igen logikátlanul fel lehet tenni a kérdést, hogy ha otthon van már egy új kiságy új matraccal, akkor minek is foglalkozunk vele. Erre azonban a feleség segítségével nagyon könnyen nagyon logikus választ kaphatunk. Ugyanis ennek az (alig) használt kiságynak kivehető a rácsa az egyik oldalon. Ez mikor jön jól? Amikor a rangidős gyermek már akkora, hogy egyedül is képes kimászni az ágyból, de még kiságyban alszik. Na de mi lesz akkor a másikkal? Hát reméljük, hogy azt is majd belakja a talpraesett Öcsi, vagy az okos Húgocska! :)

Pelenkázón kívül is sorra jöttek a kisebb-nagyobb kiadások. Ezzel együtt egyre több lett az olyan dolog otthon, ami szép, tényleg praktikus, meg is van már a helye, mégsem tudjuk használni. Hogy miért nem? Mert nincs Kivel használni.

Ezzel el is érkeztünk az utolsó hónaphoz.  

egy kispapa élete - a kismamatorna

Első olvasásra kicsit ellentmondásos már a cím is. Ugyanis mit keres egy kispapa a kismama tornán?! Már ez is jelzi, hogy már megszűntek a tipikus férfi illetve női szerepek. Magyarul ugyanúgy kell mosogatni, teregetni, takarítani a papának is mint a mamának. Ugyanígy eljön az az idő is, amikor a tornán is meg kell jelennie (a szülésznővel való randevúzás majd később fog következni).

A torna maga igazából semmi különös. Azaz olyan szempontból más mint a többi alkalom, hogy ez papás torna, tehát most a papákat is aktívan belevonják a tornába. Ez hogyan is történik? Először a gyógytornász mesél. A mese viszonylag érdekes, és utána következik a TORNA!

Már előre megjelent előttem a kép, ahogy a sok tornaruhás mama és papa nekiáll gimnasztikázni, nyújtani, stb. Ehhez képest tényleg volt, aki némileg tornaruhához hasonlítható ruhácskában jelent meg, de nem ez volt az általános. Mindenki helyet foglalt a hozott polifoamokon, és nekiláttunk!

A torna minden egyes mozdulatát nem próbálom meg leírni, mert leírhatatlan érzés volt. A lényege annyi volt, hogy a mama üljön mindenféle kényelmes pozícióban, míg eközben a papa meg a lehető legkényelmetlenebb pozitúrákban segítse a mamát. Sőt közben még nyugodtan masszírozza is!

Tehát senki ne csodálkozzon, ha törökülésben fejállás közben kuplékat énekelve masszíroznia kell a feleségét! Mert Uraim, férj- és sorstársaim! Mi ezt már előre tudtuk és önként vállaltuk, ugye?! :)

De állítólag a szülésnél majd ez segíteni fog. Nekem legalábbis! :)


Na de a torna után jött a szokásos előadás is. Nem részletezném, mert csak egy U-betűs szóval tudnám jellemezni ("un" az eleje és "almas" a vége :)). De a lényeget megtudtuk. Íme pontokba szedve:

• A férfiak és a nők melle különbözik.
• A férfira/apára is szükség van a családban.
• Fontos a kommunikáció.

Az előadás többi világrengető állítását sajnos nem tudom megosztani, mivel az ott eltöltött közel egy óra után halaszthatatlan tennivalóinkra hivatkozva távoztunk.

De talán legközelebb még okosabbak leszünk! :)