Azt hiszem, mindenkinek az életében vannak olyan személyek, akik fontosak számára, de mégsem ismerősök. Egy távoli valaki, akit nagyon tisztelünk.
Egy ilyen ember távozott el most. Soha nem találkoztam vele, mégis fájdalommal tölt el a hiánya. Az általa talán legjobban szeretett világban tűnt el. Abban a világban, amely számomra egy nagyon vágyott világ, amelyet csak megközelíteni tudok, belépni nem. Nekem is fel kell állítanom egy fontossági sorrendet. És ha ez előtt bármi is szerepel, akkor nem mehetek.
Utólag az ember mindig okosabb. Többször terveztem, hogy elmegyek előadására, de aztán mégse. Tudtam, hogy esetleg egy szűkebb körű előadást is össze tudnánk hozni, de nem éltünk a lehetőséggel. Most már nincs több lehetőségünk.
Először néhány naponta, naponta, most pedig óránként nézem a híreket. Először bizonytalanság. Utána egyre biztosabb a hihetetlen. Azaz mégiscsak hihető, mert abban a világban minden sokkal "egyszerűbb". Ott nincs mellébeszélés, hazudozás. Ott csak a vendég van, és a könyörtelen házigazda, a természet.
Talán. Hátha. Szavak, amelyek a Reményt fejezik ki. Én még bizakodok. Hátha megtalálják, hátha egy komolyabb alvás segítene, hátha... De az idő fogy, a hideg csak hideg marad, és a monszun (= hó) jön.
De hátha...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése